December 4-én tartják az államfőválasztás korábban elhalasztott második fordulóját az osztrák parlament szerdai határozata szerint.
Az osztrák belügyminiszter múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy későbbre halasztják az államfőválasztás második, eredetileg október 2-ra kitűzött fordulóját.
Indoklása szerint “technikai hiba”, vagyis számos hibás szavazócédula miatt “nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása”. Az új, december 4-i időpontot Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a parlamenti pártok frakcióvezetőivel közösen tűzte ki a múlt héten. A parlament szerdán döntött hivatalosan a szavazás pontos időpontjáról.
A szavazás elhalasztását az osztrák kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP), valamint két ellenzéki párt, a Zöldek és a NEOS támogatta. A szintén ellenzékben lévő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Stronach Csapata (Team Stronach) ellene szavazott.
Továbbá a választási névjegyzék aktualizálása mellett is döntöttek. Eszerint az is részt vehet majd a december 4-én tartandó választáson, aki addig betölti a 16. életévét, azonban a tavaszi első fordulónál még nem volt jogosult a szavazásra.
Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke az osztrák alkotmánybíróság “szegénységi bizonyítványának” és az ország belpolitikai és nemzetközi felsülésének nevezte a választás megismétlését. Strache a hibás szavazócédulák legyártása miatt a belügyminisztériumban végrehajtott személyi felelősségre vonást szorgalmazta.
A Stronach Csapatának képviselője Christoph Hagen gondatlannak és különösen veszélyesnek nevezte a választási névjegyzék megváltoztatását.
Az SPÖ frakcióvezetője Andreas Schieder összeesküvés elméletek veszélyeire figyelmeztetett, az ÖVP politikusa Wolfgang Gerstl pedig a döntést elutasító pártokat “notórius ellenzőknek” nevezte.
Eva Glawischnig a Zöldek pártjának elnöke óvott attól, hogy a “demokráciát bizonyíték nélküli manipulációkkal ássák alá”. Matthias Strolz a NEOS vezetője pedig a választás elhalasztásának szükségességéről beszélt.
Az elnökválasztás második fordulóját azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét.
(MTI)