A kijevi önkormányzat határozatot hozott csütörtökön, amelyben megtiltotta a szeszesitalok árusítását este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán főváros üzleteiben.
Az éjszakai alkoholárusítás tilalmát a 100 fős kijevi városi tanács 86 képviselője támogatta. A testület utasította a főpolgármesteri hivatal illetékes osztályát, hogy a döntésről értesítse a fővárosban működő üzletek tulajdonosait. A tilalom egyaránt vonatkozik a szupermarketekre és a kisboltokra is, nem terjed ki viszont az éttermekre.
A tanács ülésén a határozatot ismertető képviselő, Vladiszlav Mihajlenko elmondta, hogy külföldi országok gyakorlata alapján vezetik be a szeszesitalok éjszakai árusításának tilalmát. Szavai szerint hasonló szabályozás van érvényben Svédországban, Finnországban, Lettországban, Litvániában, valamint Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is. Hozzátette, hogy Ukrajnában is több város vezetése vezetett be ilyenfajta korlátozást az alkohol árusítására, tudomása szerint a kárpátaljai Ungvár, valamint Szumi, Luck és Herszon, továbbá Munkácson Poltavában, Kremencsugban és más településeken is tervezik ennek bevezetését.
A képviselő rámutatott arra, hogy a statisztikai adatok alapján Ukrajnában évente 40 ezren halnak meg túlzott szeszesital-fogyasztás, alkoholizmus okozta megbetegedések következtében.
A tanács egyik képviselője, Ihor Balenko a vitában kétségének adott hangot afelől, hogy az intézkedés hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. “Ha valami eltűnik a legális kereskedelemből, más mechanizmusok lépnek működésbe” – jelentette ki. Példaként hozta, hogy taxisok szállíthatnak házhoz ezentúl szeszesitalt, megjelenhetnek illegális italmérések, esetleg olcsó éttermek nyílnak valójában nem elsősorban ételek, hanem alkohol árusítására.
(MTI)