Federica és Isabel három éve ismerkedtek össze egy lelkipásztori úton, és most egy új olasz törvény nyújtotta lehetőséget kihasználva bejegyzett élettársi kapcsolatra készülnek lépni.
"Előítéletektől" nem tart a pár. "Isten azt akarja, hogy boldogok legyenek az emberek" – idézte őket a La Stampa.
Az anyakönyvvezető előtti szertartást egy volt pap vezetésével tartandó ceremónia követi. Az egykori lelkipásztort a pápa kiközösítette az egyházból, mert "egyházi áldást adott homoszexuális párok frigyére".
Olaszországban egyre több azonos nemű pár él a bejegyzett élettársi kapcsolatra lehetőséget nyújtó törvény adta lehetőséggel. A jogszabály, amelynek elfogadásáért évek óta küzdöttek a katolikus többségű országban, július végén lépett hatályba. Olaszország volt az utolsó nyugat-európai állam, ahol eddig az azonos neműek életközössége nem volt jogilag szabályozva. Ezt a strassburgi Emberi Jogok Európai Bírósága is kifogásolta korábban.
(MTI nyomán)