Első olvasatban nagy többséggel elfogadta a lengyel törvényhozás az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozásáról szóló törvényjavaslatot. Egy szeptemberi felmérés szerint a lengyel társadalom 61 százaléka támogatja a vasárnapi zárva tartást.
A jogszabály alapján a kiskereskedelmi üzletek vasárnap nem nyithatnak ki, a tilalom azonban nem vonatkozik a benzinkutakra, a gyógyszertárakra, a kis pékségekre és a kis élelmiszerboltokra, ahol maga a tulajdonos dolgozik.
Az év során 7 vasárnap – többek között karácsony és húsvét előtt, valamint a kiárusítási szezonban – a boltok továbbra is nyitva lehetnének. A tilalom ellen vétőket pénzbüntetés és akár két évig terjedő szabadságvesztés is fenyegetheti.
A legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás a katolikus egyházzal közösen több mint félmillió aláírást gyűjtött korábban a korlátozás érdekében. A lengyel jog szerint a parlamenti előterjesztéshez a polgári törvénykezdeményezések esetében legalább 100 ezer aláírás szükséges.
A törvényjavaslatot most az illetékes parlamenti bizottságok tárgyalják. A kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) képviselők hangsúlyozták, hogy az áruházi pénztárosok már több mint 20 éve várnak a vasárnapi munkatilalomra. A liberális ellenzék politikusai viszont arra figyelmeztettek, hogy a korlátozás akár 100 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a boltokban, illetve a takarító és biztonsági cégeknél.
A lengyel katolikus egyház szerdán ismételten kiállt a kezdeményezés mellett. A lengyeleknek, hasonlóan más államok polgáraihoz, joguk van a szabad vasárnaphoz – olvasható a varsói püspöki konferencia nyilatkozatában.
A CBOS közvélemény-kutató intézet szeptemberi felmérése szerint a lengyel társadalom 61 százaléka támogatja a vasárnapi zárva tartást.
(MTI)