Annyira szakszerűtlenül restaurálták a romániai Capidaván található római kori várromot, hogy most már nem lehet felvételét kérni az UNESCO világörökségi listájára - közölte a money.ro portál pénteken.
A Duna jobb partján épült erőd Románia egyik legjelentősebb római kori műemléke: a csaknem tízezer négyzetméteren elterülő falmaradványok feltehetően a 4-6. századból maradtak fenn, és jól kivehetően jelzik a vár négyszögű, bástyákkal megerősített formáját, belső épületeinek elhelyezkedését.
A régészek szerint Capidaván egy jóval korábbi, 1. századi erődítmény maradványai is fellelhetők.
A római kori várrom helyreállítására, megőrzésére és idegenforgalmi hasznosítására a Konstanca (Constanta) megyei önkormányzat nyert el 16 millió eurós uniós támogatást a regionális operatív program keretében. A munkálatokat tavaly év végéig kellett volna befejezni, de a program lebonyolításában érintett egyes tisztségviselők ellen időközben eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, és ezért a capidavai restaurálás is félbe maradt.
A napokban az úgynevezett Limes-projekt szakértői keresték fel a helyszínt és nemcsak egy tíz hónapja elhagyott építési felvonulási terület találtak, hanem döbbenten tapasztalták, hogy az elvégzett helyreállítás nyomán súlyosan sérült a várrom hitelessége és eredetisége, ami alapfeltétele annak, hogy a világörökség részévé nyilvánítsák.
A túlbuzgó “restaurátorok” nemcsak a történelmi korok rétegződését rontották el, de állítólag olyan építőanyagokkal erősítették meg a romokat, amelyeket az ókorban nem használtak, egyes várfalakat pedig egyszerűen továbbépítettek és a régészeti feltáráskor talált szintnél kétszer magasabbra emeltek.
A Limes-projekt egy nemzetközi kezdeményezés, amely a Római Birodalom egykori határain található emlékek védelmét és a világörökségi listára való felvételét célozza: a birodalomhatár leghosszabb, csaknem 1500 kilométeres szakaszának épített örökségeivel a bukaresti kulturális tárca által megbízott román Limes-bizottság foglalkozik.
A capidavai várrom helyreállítása összetettségében és anyagi ráfordításban a legjelentősebb, ókori műemléket érintő romániai helyreállítás. A bizottság jelentése szerint Capidavának minden esélye megvolt arra, hogy követendő példaként szolgáljon a Limes-projekt más romániai helyreállításai számára, de a szakszerűtlen beavatkozás nyomán inkább elrettentő példává vált.
(MTI)