A brit külügyminiszter szerint Oroszország ma nem jelent akkora veszélyt a világ biztonságára és stabilitására, mint az egykori Szovjetunió a hidegháború idején.
Boris Johnson a londoni alsóház külügyi bizottságának csütörtöki meghallgatásán kijelentette: nem hiszi, hogy ebből a szempontból a mai Oroszországot össze lehetne hasonlítani azzal a Szovjetunióval, amelyre ő gyermekkorából emlékszik, éppen ezért “nem teljesen helyénvaló” arról beszélni, hogy új hidegháború van kialakulóban Oroszország és a Nyugat között.
Hozzátette: orosz kormányilletékesek legutóbbi kijelentéseivel ellentétben – amelyek szerint oroszfóbiás lenne – ő valójában oroszbarát.
Johnson szerint ideje lenne tanulmányozni a szélesebb körű brit katonai aktivitás lehetőségét Szíriában, de ez csak egy olyan koalícióban lehetséges, amelyet az Egyesült Államok vezet, és “ez még nagyon messze van”.
(MTI)