Szomáliai bevándorlók elleni robbantásos támadásra készült három férfi az Egyesült Államokban, a kansasi Garden Cityben. A terrortett kitervelőit nyolc hónapos nyomozás után pénteken tartóztatták le, és rögvest vádat emeltek ellenük.
Zoom
Curtis Allen (49), Gavin Wright (51) és Patrick Stein, a "keresztesek"
A trió egy olyan lakóépület-együttest akart felrobbantani, amelyben mintegy 120 szomáliai bevándorló él. A komplexumhoz mecset is tartozik.
Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint a vádlottak egyike 47, a másik kettő 49 éves. A nyomozási jegyzőkönyvek szerint felderítették a lakóparkot, lőfegyvereket és robbanószert szereztek be.
Míg a Reuters brit hírügynökség a minisztériumi közleményre hivatkozva arról számol be, hogy a három férfi a Crusaders – Keresztes vitézek – elnevezésű csoport tagja, addig az AP a wichitai szövetségi ügyészség állítását idézi, miszerint a trió egy olyan csoport tagja, amely magát Kansasi Biztonsági Erőnek nevezi.
Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy Kansasben nem ez az egyetlen szélsőséges harci csoport.
(MTI)