Hevesen bírálta a német kancellárt Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője hétfőn a bécsi Palais Epstein palotában tartott politikai helyzetértékelő beszédében. Mint fogalmazott: Angela Merkel nemcsak a leghatalmasabb, hanem „sajnos a legveszélyesebb nő is Európában”.
Strache szerint a német kancellár a befogadás kultúrájával (Willkommenskultur) az utóbbi évszázadok legnagyobb népvándorlását indította el. Merkel „egy üres frázist puffogtat”, amikor a nemzetközi jogra hivatkozik – mondta. Strache úgy véli, hogy a kancellár felelőtlen menekültpolitikájával túszul ejtette Európát, ugyanis az etnikai és a kulturális bevándorlásnak nem szabad átlépnie egy bizonyos mértéket. „Ha meg akarjuk őrizni kulturális örökségünket, akkor azt meg kell tudnunk védeni” – szögezte le.
Strache szerint Európába most olyan emberek érkeznek, akik egyáltalán nem akarnak integrálódni a társadalomba. „Így a katasztrófa előre sejthető” – jelentette ki. A menekülthelyzettel kapcsolatban azt mondta: a problémákat korábban lekicsinyelték vagy elhallgatták, a szabadságpártiak megoldási javaslatait nevetség tárgyává tették. Ezzel a beszédével arra akart rávilágítani, hogy az osztrák kormány és az Európai Unió tévúton jár – tette hozzá.
(MTI)