Elnökválasztást tartanak vasárnap Üzbegisztánban, a győzelemre Savkat Mirzijojev miniszterelnök, ideiglenes államfő az esélyes.
Szeptemberben hunyt el Iszlam Karimov, aki a Szovjetunió összeomlása óta, 26 éven át vaskézzel irányította az országot. Mirzijojev 13 év óta tölti be a kormányfői tisztséget. Amikor Karimov meghalt, arra lehetett számítani, hogy súlyos hatalmi harcok kezdődnek el, de Mirzijojev gyorsan és minden látható feszültség nélkül elfoglalta az ideiglenes államfői posztot, és személye körül nyilvánvalóan konszenzus alakult a regionális klánok között.
Zoom
Savkat Mirzijojev
Az 59 éves Mirzijojevnek névleg három ellenfele van, közülük kettő indult korábbi választásokon is Karimovval szemben, és mindkettő körülbelül a szavazatok három százalékát nyerte el. A mostani kampányban egyikük sem bírálta Mirzijojevet, de az új, harmadik jelölt sem.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), amely egy 250 fős megfigyelőcsoporttal jelen van a választáson, azt állapította meg a kampányról, hogy "szigorúan szabályozott" és "mérsékelten átlátható" volt. "Gyakorlatilag nem volt nyilvános vita a jelöltek között programjukról. Mindegyikük tartózkodott a kormány vagy egymás bírálatától, és csak arról beszélt, hogy a választók mely részét célozza meg programjával" - olvasható az EBESZ jelentésében.
Szinte semmilyen nyugati média nem tudósíthat Üzbegisztánból, a hazai független újságírókat pedig rendszeresen zaklatják. A központi választási bizottság közlése szerint a részvétel csaknem 70 százalékos volt délután három órakor (közép-európai idő szerint 11 órakor), öt órával az urnák lezárása előtt. Az érvényességhez a 21 millió választásra jogosult állampolgár legalább egyharmadának kell leadnia a szavazatát.
(MTI)