Az észak-lengyelországi kikötővárosban, Szczecinben felavatták péntek délután az október 23-án, Csepelen felállított Pesti srác szobrának ikerpárját. Az ünnepségen - amelyen sajnos Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese képviselte hazánkat - felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő levelét.

A Juha Richárd szobrászművész által készített, Budapest XXI. kerülete által Szczecin városának adományozott emlékmű arra emlékeztet, hogy “hatvan éve Szczecin polgárai örökbe fogadták a magyar forradalom utcáin harcoló pesti srácokat” – áll a magyar kormányfő Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet által felolvasott levelében.
Orbán Viktor kiemelte: Szczecin volt az első lengyelországi város, amely 1956 őszén segélyszállítmányt küldött az ostromlott Budapestre. Mint emlékeztetett, a szczeciniek “válaszul a magyarországi megtorlásokra ismét az utcára vonultak, és a pincébe kergették a helyi szovjet konzulátus vezetőjét”.
A levél ezzel arra utalt, hogy 1956. december 10-én a szczeciniek a helyi szovjet konzulátus előtt tüntettek, Nagy Imre szabadon bocsátását, Kádár János menesztését követelték, majd betörtek a képviselet épületébe, és felgyújtották azt. A tüntetést a lengyel biztonsági testület (KBW) csapatai és a rendőrség oszlatták szét.
Az ünnepségen Beata Szydlo lengyel kormányfőnek, valamint Jaroslaw Kaczynskinak, a kormányzó Jog és Igazságosság párt elnökének leveleit is felolvasták. Jelen volt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is.
Az ünnepség keretében Szczecin egyik központi terén péntek délután az 1956 – Lengyelország-Magyarország. A történelem és az emlékezet című szabadtéri kiállítás nyílt meg a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) szervezésében. Este pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ad hangversenyt Chopin-darabokból a szczecini filharmóniában.
(MTI nyomán)