Nagyjából háromezer biztonsági kamerával szereli fel az új vonatokat jövő év végétől az SNCB belga állami vasúttársaság - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
A La Derniere Heure című lap tájékoztatása szerint a kamerák rögzíteni fogják az utastérben történteket, a felvételeket pedig interneten keresztül közvetlenül az illetékes hatóságoknak továbbítják.
A vasúti biztonság megerősítésére vonatkozó tervekről szóló híreket az SNCB is megerősítette.
“Amint bejelentés érkezik egy incidensről, azonnal vissza lehet nézni a történteket” – mondta Dimitri Temmerman, a vasúttársaság szóvivője, hozzátéve, hogy az új rendszernek köszönhetően ehhez meg sem kell állnia a vonatnak.
A szóvivő hangsúlyozta, a felvételeket kizárólag akkor fogják visszanézni, amennyiben az valóban szükséges.
Francois Bellot közlekedési miniszter arról számolt be, hogy 2018 és 2021 között 445 új vonatot helyeznek üzembe Belgiumban, s ezekre szerelik fel a biztonsági kamerákkal.
Noha a Desiro típusú vonatokon már jelenleg is telepítve vannak kamerák, de azok lemezre rögzítenek, és a felvételeket mindössze hét napig tárolják – olvasható a belga újság cikkében.
(MTI)