Meghalt Omar Abdel-Rahman, a vak sejk néven ismert szélsőséges iszlamista hitszónok. 78 éves volt, 1995 óta börtönben volt, ekkor ítélték el a World Trade Center elleni 1993-as robbantásos merénylet ügyében.
78 évesen, a börtönben meghalt Omar Abdel-Rahman, közölte fia, Ammar a Reuters hírügynökséggel. Ammar elmondása szerint az Egyesült Államok egyik tisztviselője hívta telefonon apja halálhírével.
Omar Abdel-Rahmant, vagy közismert nevén a vak sejket 1995-ban ítélték el a World Trade Center elleni 1993-as robbantásos merénylet előkészítésében való részvételért. A támadásban hat ember halt meg, körülbelül ezer pedig megsebesült, ez volt az Egyesült Államok területén elkövetett első komoly támadás.
Az ítélet szerint társaival további terrortámadásokat és merényleteket tervezett, például Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ellen, egy New York-i zsidó képviselő és egy zsidó legfelsőbb bíró ellen. A sejk és kilenc követőjének tárgyalása kilenc hónapig tartott, a bíróság 50 vádpontból 48-ban bűnösnek találta őket.
Az 1980-as és 90-es években hosszú ősz szakállával, napszemüvegével és vörös-fehér sapkájával Abdel-Rahman volt a radikális iszlám arca. Sok szélsőséges bebörtönzése után is spirituális vezetőként tekintett rá.
(Origó)