Kínában több mint ötszáz szénbányát terveznek végleg bezárni az idén - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a China Daily című kínai napilap. Közben januárban folytatódott Kína pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezésének (ODI) csökkenése.
Kína a világ legnagyobb szénfogyasztója, de a hűlőben lévő konjunktúra, a kevésbé energiaintenzív iparágak előtérbe kerülése, és nem utolsó sorban a légszennyeződés csökkentését célzó erőfeszítések, illetve az ökológiailag tiszta energiaforrások felhasználására történő áttérés miatt mérséklődik a szén jelentősége.
A China Daily arról is írt, hogy a szénbányák egy részét azért kell leállítani, mert nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak. Kínában gyakoriak a bányaszerencsétlenségek, a bányák biztonságának a javítására a kormány 3 milliárd jüant (437 millió dollárt) költ az idén.
Kína energiafelhasználásában a szén aránya a tavalyi 64 százalékról idén várhatóan 60 százalékra csökken, 2020-ban pedig 58 százalék lesz. Eközben az alternatív energiafelhasználás mértéke 2020-ra 15 százalékra nő a tavalyi 13,3, és az idei 14,3 százalékról.
A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint 53,27 milliárd jüant (7,77 milliárd dollár) fektetett be az ázsiai ország külföldön, ami 35,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Decemberben a visszaesés nagyobb, 39,4 százalék volt.
A kínai kormány intézkedéssekkel próbálja lassítani a tőkekihelyezést, mert az további nyomást gyakorol a jüanra és csökkenti az ország devizatartalékát.
Kína pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése tavaly 44,1 százalékkal 170,1 milliárd dollárra emelkedett.
A kereskedelmi minisztérium csütörtökön számolt be arról, hogy Kínában a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke is csökkent januárban éves összehasonlításban. A januári FDI 80,1 milliárd jüant (11,68 milliárd dollárt) tett ki, ami 9,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A minisztérium adatai szerint a tavalyi FDI 813,22 milliárd jüan (1 jüan=41,85 forint) volt. Ez 4,1 százalékkal haladta meg a tavalyelőtti szintet.
(MTI)