Rálőttek Tripoliban Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök gépkocsikonvojára, a kormányfő sértetlenül került ki az incidensből, két testőr azonban megsebesült - jelentették a hírügynökségek különféle helyi forrásokra hivatkozva.
E forrásokból nem derül ki egyértelműen, hogy mi is történt valójában. A nemzeti egységkormánynak az AFP francia hírügynökség által idézett szóvivője azt mondta: a páncélozott autókból álló konvoj “erős tűz alá került” az államtanács székhelyének közelében, terroristák tüzeltek egy közeli épületből.
Az ANSA olasz hírügynökség egy meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőre, illetve arab nyelvű televíziókra (al-Dzsazíra, SkynewsArabia) hivatkozva arról számolt be, hogy a miniszterelnököt meg akarták gyilkolni, ezért lőttek rá a konvojra. A hírügynökség azonban megszólaltatott egy városi önkormányzati képviselőt is, aki szerint a konvoj “lövöldözés közepébe” keveredett, amikor “bűnözők csoportjai” kerültek tűzharcba egymással.
Moammer Kadhafi hatalmának 2011-es megdöntése után Líbia teljes káoszba süllyedt, és a keletkezett hatalmi űrt egymással rivalizáló milíciák töltötték be. A zavaros helyzetet kihasználva az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is területeket szerzett az országban.
Ma két “hatóság” tekinti magáénak a hatalmat, az egyik a Tripoli székhelyű nemzeti egységkormány, a másik a tobruki központú parlamentre támaszkodó rivális vezetés, amely Líbia keleti felének legnagyobb részét ellenőrzi. Szarrádzs ugyanakkor nem birtokolja teljes egészében a hatalmat a fővárosban, folyamatosan szembe kell néznie Halifa al-Hilli volt kormányfővel, aki tavaly államcsínyt is megkísérelt a mostani kormány ellen.
(MTI)