Kanada idén 1200 olyan jazidi menekültet fogad be, akiknek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet miatt kellett elhagyniuk otthonaikat - jelentette be Ahmed Hussen kanadai bevándorlási miniszter helyi idő szerint kedden.
Hussen elmondta, hogy közülük 400-an már Kanadában vannak.
Az ottawai parlament tavaly ősszel határozatot fogadott el arról, hogy az Iszlám Állam népirtást követ el a jazidik ellen, s a menekülteknek védelmet kell biztosítani. A jazidi menekültek repülővel, fokozatosan érkeznek majd Kanadába, hogy a bevándorlási hatóságok fel tudják dolgozni az ügyeiket. Befogadásuk mintegy 28 millió kanadai dollárba (kb. 6,2 milliárd forint) kerül.
Hussen tudatta: a jazidiket átvilágítják, biometrikus és orvosi ellenőrzésnek vetik alá.
Zoom
A jazidiak nem, de Hussen muszlim
Kanada Justin Trudeau liberális kormányának 2015 novemberi hivatalba lépése óta 40 ezer menekültet fogadott be Szíriából.
Az eredetileg Irak északi részén élő jazidik se nem arabok, se nem muszlimok. Vallásuk az iszlám létrejötte előtti időkre vezethető vissza, s részben a korábban Perzsia területén elterjedt zoroasztrizmuson alapul. Az Iszlám Állam szélsőségesei eretneknek tartják a jazidiket, s ezért nem tűrik meg őket az általuk ellenőrzött területen; a férfiakat igyekeztek meggyilkolni, a nők többségét pedig rabszolgaként tartják fogságban.
(MTI)