A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer hétfőn kitartott amellett, hogy Donald Trumpot és munkatársait a korábbi elnök, a demokrata párti Barack Obama a választási kampány idején lehallgattatta.
Szokásos napi sajtóértekezletén Spicer a többi között azt hangsúlyozta, hogy “semmi sem változott”, vagyis Donald Trump változatlanul úgy gondolja, hogy Obama korábbi elnök lehallgattatta őt és a kampánycsapatát.
A sajtóértekezletet Spicer akkor tartotta, amikor James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója Mike Rogers admirálissal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőjével együtt még a több mint hatórás kongresszusi meghallgatáson vett részt, és azt erősítették meg, hogy sem az FBI, sem az igazságügyi minisztérium nem talált bizonyítékokat a lehallgatásra. Rogers leszögezte, az amerikai hírszerzés nem kérte fel a brit elektronikus figyelő szolgálatot arra, hogy az ő eszközeikkel hallgassák le Trumpot.
Sean Spicer azzal reagált a kongresszusi meghallgatás első napján elhangzottakra: “még rengeteg információ vár megvitatásra”.
A képviselőház hírszerzési bizottságának meghallgatásán mind az FBI igazgatója, mind az NSA vezetője beszámolt arról a vizsgálatról is, amely Donald Trump és kampánycsapata Oroszországhoz fűződő esetleges kapcsolatait térképezi fel. Az FBI igazgatója először beszélt nyilvánosan arról, hogy vizsgálat folyik az ügyben, ám a vizsgálat érdekeire és a titkosított információkra hivatkozva kevés konkrétumot mondott. Mindenesetre szóba került – mások mellett – például Paul Manafort, Trump első kampánymenedzsere neve is, mint akinek vélekedések szerint kiváló kapcsolatai voltak Moszkva-barát ukrán politikusokkal. James Comey nem kívánta a konkrét esetet kommentálni, Spicer szóvivő azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Manafort csak rövid ideig vett részt Donald Trump kampányában, és a szerepe “nagyon korlátozott” volt.
Trump Twitter-bejegyzésben reagált
Trump hétfőn a meghallgatásnak csak az Oroszországra vonatkozó részleteire reagált Twitter-bejegyzésben, a lehallgatásról mondottakat illetően néma maradt. “James Clapper és mások kijelentették, hogy az elnök nem játszott össze Oroszországgal. Az erről szóló történet álhír, és ezt mindenki tudja” – írta egyik bejegyzésében az elnök.
Clapper az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) korábbi igazgatója volt. Donald Trump hétfőn még egy Twitter-bejegyzésben tért vissza az oroszországi kapcsolatokat firtató meghallgatásra, és leszögezte: az ügyet a demokraták találták ki, és azért “nyomatják”, hogy eltereljék a figyelmet a “rémes” kampányukról.
“Az elektori kollégiumban nagy előnyöm volt, ők pedig vesztettek” – igyekezett hangsúlyozni Trump, akinek a tavaly novemberi elnökválasztáson nem sikerült megszereznie a leadott voksok abszolút többségét, de több elektori szavazatot szerzett, s így ő nyerte a választást.
(MTI)