Megerősítette vezető helyét az öt hét múlva esedékes francia elnökválasztáson függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter az öt legfőbb elnökjelölt első tévévitájában, amelyet csaknem 10 millióan követtek figyelemmel hétfő este.
A BFM hírtelevízió és a L’Express című hetilap megbízásából az Elabe közvélemény-kutatóintézet által 1050 francia választópolgár megkérdezésével kedden készült reprezentatív felmérés szerint, ha most tartanák az első fordulót, azt a centrista jelölt nyerné meg a szavaztok 26 százalékával, a 24,5 százalékot elérő Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke előtt.
Az ennél az intézetnél március 17. és 19. között készült előző felméréshez képest Macron fél százalékot javított, míg Le Pen ugyanennyit rontott, de a két jelölt közötti különbség a hibahatáron belül van.
Harmadik helyre Francois Fillon konzervatív jelölt került 17 százalékkal, aki szintén fél százalékot esett vissza, míg a két baloldali jelölt közötti párbajban megfordult az állás: negyedik helyre lépett a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 13,5 százalékkal (+0,5 százalék), maga mögé utasítva a szocialista Benoit Hamont, akinek 11,5 százalékot jelez a felmérés. Ez utóbbi két százalékot veszített a támogatottságából a múlt hétvége óta.
(MTI nyomán)