Ben Carson korábbi elnökjelölt, jelenleg a Trump-kormány városfejlesztési minisztere már régóta szálka a ballib oldal szemében. Ő ugyanis nem segélyen élve hőbörgött egész nap arról, hogy mennyire elnyomja a fehér ember, hanem összeszedte magát, elvégezte a Yale-t és a Michigani Orvosi Egyetemet, és idegsebészként sziámi ikrek szétválasztásával tett szert hírnévre.
Zoom
2017-ben Carson ezt mondta a minisztérium alkalmazottainak:
Ez az, amiről Amerika szól, az álmok és lehetőségek országa. Voltak más bevándorlók, akik a rabszolgahajók fenekén jöttek ide, még hosszabban dolgoztak, még keményebben kevesebbért. De nekik is volt egy álmuk, hogy egy napon a fiaik, lányaik, fiúunokáik, lányunokáik, fiúdédunokáik, lánydédunokáik talán jólétre és boldogságra törekedhetnek ebben az országban.
Ezt meghallva a megélhetési megsértődők és hivatásos hőbörgők, azaz az értelmiségiek, műsorvezetők, színészek, valamint a Roma Polgárjogi Alapítvány szellemiségével megegyező NAACP mind-mind megszólalt vagy közleményt adott ki, hogy ez mennyire felháborító, hogy micsoda történelemhamisítás, hogy a feketék nem önként vándoroltak be, és a többi, és a többi. 
Most nézzünk vissza 2015-re, hogy Obama elnök mit mondott egy honosítási ünnepségen: 
Biztosan nem volt könnyű az afrikai eredetűeknek, akik nem önként jöttek ide, és mégis a saját módjukon maguk is bevándorlók voltak. Volt ott diszkrimináció és nehézség és szegénység. De, mint önök, kétségtelenül lelkesítést találtak mindazokban, akik előttük jöttek. És képesek voltak hitet vetni abba, hogy itt Amerikában talán jobb életet építhetnek fel, és gyerekeiknek valami többet adhatnak. 
A negatív reakció? Ugyan! A fenti megmondóemberek olyan síri csendben voltak, hogy a tücsökciripelést hallani lehetett. 
A kettős mércét alkalmazó ballibeknek ugyanis nem az számít, hogy mi a mondanivaló, hanem hogy azt ki mondja. 
(Hidra - Kuruc.info)
Források: