A görög legfelsőbb bíróság kedden elutasította a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött nyolc török katona közül háromnak az Ankara által ismételten kért kiadatását - közölte a görög hírügynökség.
Ankara 2017. január 30-án újabb kiadatási kérelmet terjesztett elő, mindössze négy nappal azt követően, hogy a görög törvényszék megtagadta a nyolc dezertőr kiadását Törökországnak. A bíróság szerint ugyanis nincs garancia arra, hogy otthon tisztességes eljárásban lenne részük.
A mostani eljárás alatt a törvényszék egyik tagja kijelentette, hogy "a szomszédos állam hatóságai megengedhetetlen módon próbálnak beavatkozni a görög igazságszolgáltatás menetébe" azzal, hogy fellebbeztek a legfelsőbb bíróság korábbi döntése ellen.
A szökött katonákat Ankara a többi között azzal vádolja, hogy közük volt a puccskísérlethez, az alkotmányos rend felforgatásához, és a török elnök elleni merénylethez. Ezen felül köztulajdon megrongálásával és csoportosan elkövetett rablással is vádolja őket Törökország. Ez utóbbi két vádpont a helikopter ellopására vonatkozik, amellyel a dezertőrök eljutottak Görögországba.
Egyelőre nem tudni, hogy a másik öt katona ügyét mikor tárgyalja a legfelsőbb bíróság.
A török fegyveres erők nyolc tagja 2016. július 16-án, mindössze órákkal az elvetélt államcsínykísérletet követően szökött katonai helikopteren Alekszandropolisz görög határvárosba, ahol azonnal menedékkérelmet nyújtottak be. A görög hatóságok akkor illegális határátlépés miatt őrizetbe vették, és két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték őket.
(MTI)