Tavaly 13 százalékkal több "szélsőjobboldali és rasszista indíttatású" cselekményt követtek el Ausztriában, mint egy évvel korábban - jelentette az Ö1 osztrák közszolgálati rádió pénteken az osztrák belügyminisztérium közlésére hivatkozva.
2014-ben 750, 2015-ben több mint 1100, 2016-ban pedig már több mint 1300 hasonló jellegű cselekményt követtek el. Az Ö1 rádió beszámolója szerint Felső-Ausztriában, Alsó-Ausztriában és Bécsben történt a legtöbb eset.
"Szélsőjobboldali indíttatású erőszakcselekményre" vonatkozóan tavaly mintegy 1900 feljelentés érkezett az osztrák hatóságokhoz, tíz százalékkal több, mint az azt megelőző évben.
Az adatokat Albert Steinhauser zöldpárti képviselő parlamenti kérdésére válaszolva ismertette a belügyi tárca. A képviselő a számokat “aggasztó fejleménynek” nevezte, és arról beszélt, hogy még sohasem történt ennyi bűntény és feljelentés, mint 2016-ban.

Az Ö1 közszolgálati rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy "a menekültkérdés és az erről szóló heves vita miatt a szélsőjobboldaliak feljogosítva érzik magukat az erőszakos cselekedetek elkövetésre". (Ha már az állam nem védi meg a lakosságát, ugyebár...) A képviselő szerint a közösségi média "agresszív és gyűlöletkeltő hangneme" (értsd: konkrét esetek bemutatása arról, milyenek valójában a menekültnek hazudott agresszív élősködők) is oka annak, hogy nőtt az "uszításról" (magyarul az igazság kimondásáról) szóló feljelentések száma.
A képviselő a "szélsőjobboldali indíttatásból elkövetett cselekmények" elleni határozott fellépést sürgette (még véletlenül sem az ezeket kiváltó bevándorlóbűnözés ellen sürgetett intézkedéseket), és a politikai viták "visszafogott hangneme" (azaz minden kényes témának a szőnyeg alá söprése) mellett foglalt állást.
(MTI bővítve)