Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több parancsnoka, köztük a "hadügyminisztere" is életét vesztette a szíriai hadsereg hadműveleteiben Aleppótól keletre - jelentette a szíriai állami média egy katonai forrásra hivatkozva.
Az IÁ által kikiáltott “kalifátus” megölt “hadügyminiszterét” Abu Muszab al-Maszri néven említik a híradások. A jelentések szerint összesen 13 parancsnokkal végeztek a kormányerők Aleppónál, és vannak köztük szaúdi és iraki állampolgárok is. Az IÁ egyelőre nem erősítette meg Maszri halálhírét.
Maszri elődje, Abu Omar as-Sisani tavaly halt meg, a Pentagon szerint valószínűleg amerikai légicsapásban. Az IÁ júliusban megerősítette halálhírét, de azt állította, hogy az iraki Moszulnál zajló harcokban esett el. A georgiai születésű Sisani, akinek ez a felvett neve (arabul azt jelenti: Omar, a csecsen), a csecsenföldi háború idején a lázadók oldalán harcolt az orosz hadsereg ellen. Később csatlakozott a georgiai reguláris haderőhöz, majd Észak-Szíriában bukkant fel egy külföldi harcosokból álló csapat parancsnokaként, és gyorsan az Iszlám Állam egyik legfontosabb parancsnoka lett.
Az Iszlám Állam fegyveresei ellen az orosz támogatást élvező szíriai kormányerők, az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (kurd-arab lázadószervezet), valamint a Szabad Szíriai Hadsereg zászlaja alatt – török támogatással – küzdő kormányellenes felkelők is harcolnak Szíria északi részén.
(MTI)