Hatszáz kilogrammos metamfetamin-szállítmányt foglalt le, valamint felszámolt egy kábítószeres bandát a kínai és a Fülöp-szigeteki rendőrség - írta hétfőn egy kínai lap a nemzeti kábítószer-ellenőrzési bizottság (CNNCC) bejelentésére hivatkozva.
A Sanghaj Zsipao című újság azt írta, hogy május elején Fucsien tartományban egy hatósági akcióban 12 embert vettek őrizetbe, akiket határokon átívelő kábítószer-kereskedelemmel vádoltak. Május 25-én kiderült, hogy az őrizetbe vettek közül ketten a drogot olyan számítógépes nyomtatókban rejtették el, amelyek már átestek a vámhatósági vizsgálatokon a Fülöp-szigeteken.
A kínai partnerektől kapott értesülések alapján a Fülöp-szigeteki rendőrség Valenzuela városban hajszát indított egy gyanúsított elfogására. A művelet sikerrel járt, és lefoglalták a számítógépes eszközökbe rejtett kábítószert.
A kínai drogszabályozási bizottság beszámolója szerint a két ország rendőrségének ez volt a legjelentősebb fogása azóta, hogy Kína és a Fülöp-szigetek tavaly októberben a kábítószer-ellenes küzdelem jegyében megállapodást írt alá az ilyen bűncselekmények felgöngyölítésére.
(MTI)