Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter meghívta Párizsba Szergej Lavrov orosz külügyminisztert. Drian barátjának nevezte Lavrovot, és elmondta, reméli, hogy a párbeszéd konstruktív szellemben fog folytatódni, továbbá kiemelte, hogy Franciaország egyáltalán nem igyekszik elszigetelni Oroszországot Európától, valamint gazdasági meggyengítését sem kívánja.
A Moszkvában folytatott tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón Lavrov sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat.
Szíriáról szólva Lavrov kiemelte, hogy Moszkva és Párizs között egyetértés van abban, hogy a polgárháborús ország konfliktusának rendezéséhez elengedhetetlenek a nemzetközi közösség aktív támogatása mellett az ellenzéki szervezetek bevonásával folytatott tárgyalások, valamint a terrorszervezetek elleni megalkuvás nélküli harc.
(MTI)