Szabadon engedték Maliban a 2011-ben iszlamisták által elhurcolt svéd állampolgárt, Johan Gustafssont – jelentette a svéd közszolgálati rádió hétfőn a stockholmi külügyminisztériumra hivatkozva.
Zoom
Értesülések szerint az emberrablók korábban 5 millió dollár váltságdíjat követeltek Gustafsson szabadon bocsátásáért, a követelés teljesítését azonban a svéd hatóságok elutasították.
Margot Wallström svéd külügyminiszter a közszolgálati rádiónak elmondta: Johan Gustafssont elengedték a szélsőségesek, és azóta a családjával van. A minisztérium a svéd rendőrséggel és külföldi hatóságokkal együttműködésben érte el a férfi szabadon engedését – tette hozzá.
Gustafsson 2011 novemberében egy motorostúrán vett részt Maliban, amikor elhurcolták őt egy timbuktui étteremből. Fogva tartói akkor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyának, később pedig az Iszlám Állam terrorszervezetnek fogadtak hűséget. A svéd férfival együtt rabolták el a holland Sjaak Rijkét és a dél-afrikai Stephen McGowant. A holland állampolgárt francia fegyveresek szabadították ki 2015-ben.
Az Expressen című svéd lap úgy tudja: az elmúlt két évben egy dél-afrikai jótékonysági szervezet dolgozott McGowan és Gustafsson elengedéséért.
A 42 éves svéd férfi családja az elrablása óta alig jutott információhoz róla, az iszlamisták egy 2013-ban közzétett videóján kívül.
(MTI)