A Trump-kormányzat az Egyesült Államokba szállította és pénteken bíróság elé állította azt az al-Kaida terrorszervezet támogatásával vádolt férfit, akit Spanyolország a héten kiadott.
Ali Charaf Damache algériai és ír kettős állampolgár, s ő az első terroristagyanús ember, akit a Trump-kormányzat idején kiadtak az Egyesült Államoknak.
Azzal vádolják, hogy az al-Kaida terrorszervezetbe toborzott tagokat, valamint egy Mohamed prófétát megrajzoló svéd karikaturista - sikertelen - meggyilkolására szövetkezett. Ha bűnösnek találják, 45 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.
Az 52 éves férfinak pénteken egy philadelphiai szövetségi bíróságon kellett megjelennie, a következő meghallgatás augusztus elején lesz.
A fejleményekről tudósító CBS televízió emlékeztetett arra: Donald Trump és kormányzatának tagjai, köztük például Jeff Sessions igazságügyi miniszter, korábban amellett foglalt állást, hogy nem szabad felszámolni a guantánamói börtöntelepet, s a terrorizmussal gyanúsítottakat ott kell fogva tartani, valamint a peres eljárást is ott kell lefolytatni ellenük.
Jeff Sessions pénteken éppen Philadelphiában tartott előadást, de nem ejtett szót az ügyről. Az igazságügyi minisztérium rövid hírben jelentette be a fejleményeket, és szóvivője, Ian Prior szintén rövid közleményben emlékeztetett arra, hogy az algériai-ír gyanúsított ellen 2011-ben - távollétében - már vádat emeltek.
Ali Charaf Damache-t 2010-ben tartóztatták le Írországban, de akkor - miután egy ír bíró elutasította Washington kiadatási kérelmét - szabadon bocsátották. Öt évvel később ismét letartóztatták Spanyolországban, és az Obama-kormányzat újból kiadatását kérte. A kiadatási folyamat a Trump-adminisztráció idején zárult le.
(MTI)