Nem növelte a spanyol kormány a terrorfenyegetettség szintjét a katalóniai merényletek miatt, és továbbra isa  legmagasabb fokozat alatti, négyes szinten tartja a riasztást - közölte szombaton Juan Ignacio Zoido belügyminiszter, aki szerint a hatóságok úgy gondolják, hogy a támadások mögött álló terrorsejtet maradéktalanul felszámolták
Mint fogalmazott sajtótájékoztatóján, a terrorellenes szakértőkkel folytatott tanácskozás után döntöttek arról, hogy a 2015 júniusában bevezetett négyes szinten hagyják a készültséget, és nem növelik a legmagasabb ötösre, amely egy újabb terrortámadás bekövetkeztének "nagyon nagy" valószínűségére figyelmeztetne. Ugyanakkor növelni fogják a rendfenntartók számát a közkedvelt turistaközpontok és látványosságok környékén, illetve olyan helyeken, ahol nagyobb embertömegek szokta összegyűlni.
Közben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szombaton magára vállalta az egy halálos áldozatot követelő cambrilsi gázolásos merénylet elkövetését is. A 13 ember életét követelő barcelonai gázolásos terrortámadás elkövetését már aznap vállalta a dzsihadista szervezet.
(MTI)