Oroszország súlyos jogsértéseket követ el az általa 2014-ben megszállt Krím félszigeten - számolt be az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága hétfői jelentésében.
“Az emberi jogok súlyos megsértéséről, úgymint önkényes letartóztatásokról és fogva tartásokról, rejtélyes eltűnésekről, kínzásról és embertelen bánásmódról, és legalább egy bírósági tárgyalás nélküli kivégzésről érkeztek hírek” – írta a Zeid Raad al-Husszein vezette főbiztosság.
Az ENSZ-szerv ezenfelül azt is kifogásolta, hogy a moszkvai kormány az orosz állampolgárság felvételére kényszeríti a félsziget lakosságát, és több száz foglyot szállíttatott át orosz börtönökbe.
Zeid Raad al-Husszein szerint “állampolgárságot erőltetni egy megszállt terület lakosaira olyan, mintha kényszerítenénk őket, hogy tegyenek hűségesküt egy hatalomnak, amelyre esetleg ellenségként tekintenek”. Zeid közleményében rámutatott: ezt a negyedik genfi egyezmény is tiltja.
A főbiztosság felszólította Oroszországot, hogy vizsgálja ki a szóban forgó jogsértéseket, és kérje számon az eddig büntetlenséget élvező felelősöket. Emellett sürgette a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Moszkvára ennek elérése érdekében.
Oroszország 2014 márciusában csatolta vissza Ukrajnától a Krím félszigetet. Számos nyugati ország válaszul büntető intézkedésekkel sújtotta a föderációt.
”Az emberi jogi helyzet jelentősen romlott a Krím félszigeten az orosz megszállás kezdete óta” – állította jelentésében az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága.