A 2008-as bankválság következtében számos francia bankárt bocsájtottak el, akik kegyetlenül kihasználták a helyi szociális háló nyújtotta lehetőségeket.
Átfogó reformra készül a francia szociális ellátórendszerben Emmanuel Macron francia elnök. Vélhetően már a közeljövőben drasztikusan csökkentik a havi mintegy 7000 eurót is meghaladó (2,1 millió forint) munkanélküli segélyek plafonját. A nagyvonalú francia állami támogatást korábban még a legtehetősebbek is kihasználták.
A rendszer visszásságaira példaként napvilágot látott, hogy a 9 évvel ezelőtti hitelválság következtében több a londoni Cityben dolgozó francia bankárt is elbocsájtottak, akik hazatérve két-három éven keresztül több ezer eurós havi munkanélküli segélyben részesültek.
Macron a hasonlóan visszás helyzetek elkerülése végett úgy akarja átalakítani az ellátórendszert, hogy az ösztönözze a munkaerőpiacra való visszatérést. A reformok ugyanakkor vélhetően komoly ellenállásba ütköznek majd munkavállalói és munkaadói oldalról egyaránt.
A legnagyobb indulatokat az válthatja ki, hogy a javarészt a szakszervezetek által kezelt pénzügyi források elosztása kapcsán az új elnök nagyobb kormányzati beleszólást szeretne.
(Híradó - Reuters)