Szá’ád ed-Dín el-Háríri libanoni miniszterelnök Szaúd-Arábiában szombaton bejelentette, hogy lemond a kormányfői tisztségéről, mert Irán, illetve annak szövetségese, a libanoni Hizbulláh sí’ita szervezet országa, illetve az egész közel-keleti térség stabilitása ellen irányuló tevékenységet folytat. El-Háríri lapról fölolvasott lemondó nyilatkozatában azt is megemlítette, hogy tart az ellene irányuló merénylettől. A Reuters Hírügynökségnek viszont a libanoni kormány egyik magas beosztású politikusa kifejtette: egyre megalapozottabbnak látszik a gyanú, miszerint Szá’ád ed-Dín el-Hárírit Szaúd-Arábiában fogságban tartják – írja a sputniknews.com arab nyelvű kiadása.
Zoom
Száád ed-Díb el-Háríri (fotó: Huszejn Máli)
Szá’ád el Háríri libanoni miniszterelnök Szaúd-Arábiában tartózkodott, amikor szombaton lemondott hazája kormányfői tisztségéről. Érdekes módon El-Háríri a lapról fölolvasott, s videóra vett lemondó nyilatkozata óta egyszerűen eltűnt, nem mutatkozik Szaúd-Arábiában, és nem tért haza Libanonba. A felolvasott nyilatkozatában a libanoni politikus leginkább azzal indokolta a döntését, hogy Irán és az általa támogatott Hizbulláh sí’ita szervezet aláássa a közel-keleti térség stabilitását (mintha az valamikor is stabil lett volna… - H. J.), de leginkább Libanon függetlenségét veszélyeztetik. A Reuters szerint El-Háríri Szaúd-Arábia általi fogva tartását a lemondott miniszterelnök közvetlen környezetében és a szaúd-arábiaiak egyelőre cáfolják, ám az említett, magát megnevezni nem kívánó libanoni kormányzati tisztségviselő nagyon is elképzelhetőnek tartja.
Rijádban azonnal megcáfolták az El-Háríri fogva tartásáról szóló, Bejrútból származó feltételezést, ám az felettébb gyanús, hogy maga az érintett, a libanoni kormányfő eddig nem állt ki a kamerák elé, s nem cáfolta egyértelműen a hazájában szárnyra kapott híresztelést. Az is gyanús, hogy a lemondását miért éppen Szaúd-Arábiában, az Iránnal ellenséges szunnita királyság területén jelentette be. Az viszont igaz, hogy a szombaton felolvasott lemondó nyilatkozatban El-Háríri azt is megemlítette, hogy a hazájában, Libanonban ellene irányuló merénylettől tart.
Akár önként mondott le a szunnita muszlim Szá’ád ed-Dín el-Háríri, akár a szaúd-arábiai „vendéglátói” olvastattak föl vele egy általuk megírt lemondó nyilatkozatot, majd a „biztonsága érdekében” vigyáznak rá, az biztos, hogy a térség nagyhatalmi státuszáért az elmúlt hetekben nagyon fölerősödött a küzdelem Irán és Szaúd-Arábia között. Vagy mondhatjuk úgy, hogy a sí’ita Irán és szövetségesei / támogatottjai, illetve vahhábita-szunnita Szaúd-Arábia és szövetségesei / támogatottjai között. Ezzel összefüggésben érdemes fölidézni az El-Háríri lemondó nyilatkozatából azt a részletet, amely így hangzik: „Mert ahová Irán beteszi a lábát, ott mindenütt testvérháború dúl, minden romba dől”, olvasta a libanoni kormányfő, majd ezután kimondta a szaúd-arábiai füleknek leginkább tetsző vádat: „Irán el akarja pusztítani az arab világot.”
A Reuters Hírügynökség a magát megnevezni nem kívánó magas beosztású libanoni politikustól azt is megtudta, hogy Libanon nemzetközi szervezetek, idegen országok közbenjárását kéri El-Háríri szaúd-arábiai tartózkodása okának tisztázására. A libanoni politikus azt is elmondta, hogy Libanonban a legfelsőbb politikai vezetés továbbra is Szá’ád ed-Dín el-Hárírit tartja az ország miniszterelnökének.
Hering J. – Kuruc.info