Mégsem vezetik be a teljes dohányzási tilalmat az osztrák vendéglátóhelyeken 2018 májusától – ebben állapodott meg hétfőn a koalíciós tárgyalásokon az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ez utóbbi nyomására.
A vendéglátóhelyi dohányzás általános tilalmáról még a néppárti-szociáldemokrata nagykoalíció állapodott meg.
A dohányzás nem volt téma komolyabb téma a választásokon, de egyes étteremtulajdonosok a már elfogadott tilalom feloldásáért lobbiztak, és támogatta őket az FPÖ 48 éves vezetője, Heinz-Christian Strache is, aki már többször hiába próbált leszokni a cigarettáról, és aki úgy érvelt, a vendéglősökre kell bízni, hogy megengedik-e vendégeiknek a dohányzást. A nagyobbik koalíciós partner vezetője, a 31 éves Sebastian Kurz nem dohányzik, sőt még kávét sem iszik, ami szokatlan a fejlett kávéházi kultúrájáról ismert Ausztriában.
A koalíciós alku értelmében fennmarad a jelenlegi helyzet, vagyis az éttermek és bárok helyiséget különíthetnek el dohányos vendégeik számára, a kisebb vendéglátóegységeknek pedig egyáltalán nem kell száműzniük a dohányzást. Néhány ponton szigorítanak, például 16-ról és 18 évre emelik a dohányzás törvényes korhatárát, betiltják a cigarettázást olyan autóban, amelyben fiatalkorú is utazik, és 18 éven aluliak nem léphetnek be a vendéglők dohányosok számára fenntartott helyiségeibe.
Heinz-Christian Strache szerint „nagyszerű megoldás” született, amely egyszerre szolgálja a dohányosok, a nemdohányzók és a vendéglátóhelyek érdekeit. Szerinte több ezer munkahelyet sikerül megmenteni, és erősödik a nemdohányzók védelme, főleg a fiatalkorúaké.
A távozó nagykoalíciós kormány szociáldemokrata egészségügyi minisztere, Pamela Rendi-Wanger ugyanakkor „óriási egészségpolitikai visszalépésről” beszélt, és kijelentette, ebből is látszik, hogy – szerinte – az ÖVP-FPÖ koalíciót egy cseppet sem érdekli az emberek egészsége.
Az osztrák orvosszövetség vezetője, Thomas Szekeres felhívta a figyelmet arra, hogy az osztrák fiatalok a legaktívabb vásárlói a dohányáruknak Európában. Más európai országokban megfigyelhető trenddel ellentétben Ausztriában nem csökken a dohányzók aránya.
(MTI)