Elrabolták és megölték a líbiai Miszráta polgármesterét - közölte hétfőn a város egyik biztonsági vezetője.
Mohamad Esteuit követték, és akkor rabolták el, amikor vasárnap este elhagyta a Tripolitól 200 kilométerre fekvő Miszráta repülőterét, holttestét az egyik utcában hagyták hátra – közölte a neve elhallgatását kérő illetékes. A helyi kórház megerősítette, hogy oda szállították a polgármester holttestét, amelyet több golyótalálat is ért.
A gépkocsiban ült Esteui fivére is, aki megsebesült, de nincs életveszélyben. A polgármester törökországi hivatalos látogatásról tért vissza a város tanács több tagjával együtt. 2014-ben választották meg, a megbízatása 2018-ban járt volna le.
A gyilkosság elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára. A mintegy 400 ezres lélekszámú Miszrátát Líbia egyik legbiztonságosabb városának tekintik. A kikötővárosban vannak az ország legjelentősebb haderői, és jelentős szerepet játszott Moammer Kadhafi rendszerének 2011-es bukásában, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet kezére került Szirt tavalyi visszafoglalásában.
Kadhafi bukása után Líbia mély káoszba süllyedt. Az ország keleti, illetve nyugati részét jelenleg két – milíciák, törzsek és politikai szervezetek támogatta – rivális parlament és kormány irányítja.
(MTI)