A szélsőségesek elleni harcban való támogatásáról biztosította a kairói kormányt Mike Pence amerikai alelnök négynapos közel-keleti körútjának első állomásán, Egyiptomban szombaton.
Pence sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a két ország kapcsolatai sohasem voltak erősebbek.
Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfő megerősítette, hogy a terrorizmus felszámolásáról tárgyaltak az alelnökkel, és barátnak nevezte Donald Trump amerikai elnököt.
Egyiptom biztonsági kihívásokkal néz szembe a Sínai-félsziget északi részén, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái megvetették lábukat. A Trump-kormány egyik fő célkitűzése az Iszlám Állam felszámolása.
Pence a következő napokban Jordániát és Izraelt is felkeresi. Ez az első alkalom, hogy egy magas rangú amerikai tisztségviselő a térségbe látogat azóta, hogy Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és jelezte: oda helyezi át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból. A lépés nagy felzúdulást keltett az arab világban (egyiptomi kormánykörökben is), a palesztinok pedig elutasították miatta az Egyesült Államok közreműködését a palesztin-izraeli békefolyamatban. A Jeruzsálemmel kapcsolatos döntésben jelentős szerepe volt Pence-nek.
Az alelnök és Szíszi nem beszéltek a kérdésről az újságírók előtt. A december 6-i döntés elleni tiltakozás jeleként Egyiptom muszlim és keresztény vallási vezetői lemondták a találkozót Pence-szel.
Egyiptom és Jordánia az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségesei a térségben. Az arab országok közül egyedül ők kötöttek békét, és vették fel a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.
(MTI)