Az amerikai elnök néhány importáru magas vámjáról írt alá rendeletet – sajtóértesülések szerint a kormányzat újabb magas védővámokat készít elő.
Az importból származó napelemekre 30 százalékról, a nagy teljesítményű mosógépeknél pedig 50 százalékról indul a vámtarifa, amelynek mértékét évente, fokozatosan csökkentik majd. Az erről szóló rendelkezés aláírásakor Donald Trump újságíróknak leszögezte: az „Amerika az első” gondolat jegyében fogant politika egyik lépéséről van szó. Az elnök azzal érvelt: az importot felváltó hazai áruk forgalmazásával amerikai munkahelyeket teremtenek.
Több amerikai lap egybehangzó információi szerint a kormányzat a következő hetekben az import acélra és alumíniumra szintén magas vámot kíván kivetni. A kereskedelmi minisztérium már a múlt héten átküldte ajánlásait a Fehér Házba, javasolva az acélimport megvámolását. Ez szintén elsősorban Kínát érintené. Donald Trump még tavaly felkérte a tárcát: vizsgálja meg, milyen mértékű nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha az amerikai acél- és alumíniumszükséglet jó részét importból fedezik.
(MTI)