Egyetért Németország és Olaszország az európai uniós menekültügyi rendszer reformjának ügyében – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök pénteken Berlinben.
A két kormányfő megbeszélése után tartott közös tájékoztatón Paolo Gentiloni kiemelte, hogy csak a tagállamok közötti szolidaritáson alapuló reformot lehet végrehajtani az úgynevezett dublini menekültügyi rendszerben. Mint mondta, természetesen elfogadhatatlan lenne, ha bármely tagállam arra az álláspontra helyezkedne, hogy „nekünk ehhez semmi közünk”. Hozzátette: arra számít, hogy „jó kompromisszumra” jutnak az ügyben.
Angela Merkel aláhúzta, hogy Németországnak „teljes mértékben azonos elképzelése” van a reformról.
A két ország abban is egyetért, hogy az unió következő hétéves keretköltségvetésének az „igazán nagy európai kihívásokra” , a migrációra, a közös védelmi politikára, a tudományos kutatásra és az innovációra kell összpontosítania.
(MTI)