Bár a kilépési tárgyalások meglehetősen vontatottan haladnak, London már a Brexit utáni időszakra készülve próbálja építeni diplomáciai kapcsolatait az európai országok vezetőivel. Ugyanakkor Theresa May kormányfő mielőbb rendezni szeretné a brit légitársaságok repülési jogait is.
A konzervatív párti brit kormány Brexit-stratégiájának sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia nem csak az unióból, hanem az EU egységes, belső piacáról és a vámunióból is kivonulna.
A brit kormány ugyanakkor átfogó, a pénzügyi szolgáltatásokra is kiterjedő, szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az Európai Unióval. Ezt több uniós vezető is elvetette azzal az érvvel, hogy Nagy-Britannia ki akarja mazsolázni a tagság előnyeit, a belső piaci tagsággal járó kötelezettségek nélkül.
Nagy-Britannia kilép a belső piacról
Theresa May kijelentette, hogy a Brexit-tárgyalások következő szakaszának is meglesznek a csúcs- és a mélypontjai. Nagy-Britannia kilép a belső piacról, és ezután az élet más lesz, mint addig, egyes területeken a jelenleginél szűkebbé válik a hozzáférés egymás piacához.
Eközben a londoni parlament Brexittel foglalkozó szakbizottsága közzétette azt a kormány által korábban készített elemző tanulmányt, amely a Brexitnek a brit gazdaságra gyakorolt hatásait taglalja.
Ezekből az derül ki, hogy a sokféle lehetséges kiválási forgatókönyv mindegyike káros lesz a brit gazdaság fejlődésére. Egy radikális szakítás esetén akár a 8 százalékot is elérheti a GDP csökkenése. Hogy a mindennapokban ez mit jelent majd az egyes állampolgárok élete szempontjából, azt ma még nehéz elképzelni.
Jelentősen drágulhat a repülés
Megakadtak a tárgyalások az Egyesült Államokkal a kétoldalú, repülési jogokról. Az EU tagjaként a brit légitársaságok eddig meghatározott keretek – a többi uniós tagországgal egyenlő feltételek – között férhettek hozzá az amerikai légtérhez és légi közlekedéshez. Most úgy tűnik, a szép szavak ellenére, az Egyesült Államok csak jóval kedvezőtlenebb feltételek mellett adna hozzáférést az amerikai légi közlekedési piachoz, például a British Airways-nek.
Ha nem sikerül gyorsan megegyezni a repülési jogokról, akkor nem tuják elkezdeni árusítani a jövő évi menetjegyeket, veszélybe kerül az üzlet tervezhetősége, és ez jelentősen megdrágíthatja a briteknek a repülést.
Pedig a transzatlanti légi útvonalaknak majdnem az egyharmadát teszik ki a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti járatok – közölte a közmédia tudósítója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.
(Kossuth Rádió)