Ezrek vonultak utcára Barcelonában vasárnap, hogy követeljék a katalán köztársaság megvalósítását a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet felhívására. "Köztársaság, most!" - ez a felirat állt azon az óriási molinón, amely mögött a tüntető tömeg haladt a belvárosban katalán függetlenségi zászlókat lengetve, és egyebek mellett azt skandálva: "Puigdemont, elnök!", "Egy lépést se hátra!".
Agustí Alcoberro, az ANC alelnöke az egybegyűltekhez szólva hangsúlyozta: világos módon kell haladni előre a köztársaság megvalósítása felé. “Mi a katalán köztársaság polgárainak érezzük magunkat, és követeljük azt, azonnal!” – jelentette ki. A december 21-i katalán parlamenti választásokat “illegitimnek” nevezte, amelyen a függetlenségi pártok megszerezték a parlamenti többséget, a vasárnapi rendezvényen ezért a felszólalók követelték a katalán törvényhozás függetlenségpárti politikusaitól a kormány megalakítását, és a köztársaság megvalósítását.
Katalónia jelenlegi elnökjelöltje Jordi Sánchez, aki egyben az ANC elnöke is. Október 16-a óta van előzetes letartóztatásban egy szeptember végén tartott tüntetés miatt, ahol a tiltakozó tömeg gyakorlatilag órákra foglyul ejtett spanyol csendőröket, akik házkutatást tartottak egy katalán kormányzati épületben. Az ügyészség szerint a szervezők, köztük Sánchez, meg sem próbálták leállítani mindezt. Az elnökjelöltet ezért zendüléssel gyanúsítják.
A katalán parlament hétfőre hívta össze elnökválasztó ülését, ám Sánchez nem lesz jelen, mivel a spanyol legfelsőbb bíróság nem engedélyezte szabadlábra helyezését. Az alkotmánybíróság viszont korábban kimondta: a jelölt személyes megjelenése elengedhetetlen az elnökválasztáson.
A barcelonai megmozdulással egyszerre, Londonban szimpátiatüntetést tartottak Clara Ponsatí, az október 27-én leváltott katalán kormány oktatási tanácsosának részvételével.
A politikus Carles Puigdemont, volt elnökkel együtt a spanyol igazságszolgáltatás elől menekülve négy hónapja Brüsszelbe utazott, és azóta ott tartózkodott. A hétvégén jelentette be, hogy a jövőben a skóciai St. Andrews-i Egyetem oktatója lesz, ahol egyébként politikai szerepvállalása előtt is dolgozott. Ponsatí ellen elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban, és vele szemben is bírósági eljárás zajlik a tavaly október 1-jei függetlenségi népszavazás alkotmányellenes megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.
(MTI)