„Rendkívül fontos, hogy Phenjan konkrét lépéseket tegyen, és betartsa azt, amit ígért” annak érdekében, hogy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentessé váljon – hangsúlyozta Abe Sindzó a dél-koreai hírszerzés vezetőjével, Szuh Hunnal folytatott találkozóján kedden, melynek keretei között a japán kormányfő a nukleáris leszerelést szolgáló konkrét lépésekre szólította fel Észak-Koreát.
Szuh és Abe megerősítették, hogy országaik szorosan együtt fognak működni egymással, illetve az Egyesült Államokkal is Észak-Korea nukleáris leszerelése érdekében – közölte a japán külügyminisztérium. A dél-koreai elnöki hivatal a találkozóról adott tájékoztatásában kiemelte: a japán kormányfő nem tart attól, hogy Észak-Korea arra használná az amerikai és a dél-koreai elnökkel tervezett csúcstalálkozókat, hogy időt nyerjen atomprogramjának folytatására.
A dél-koreai hírszerzés vezetője a közelmúltban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Phenjanban, majd a szöuli delegációval Washingtonba utazott, ahol átadták Donald Trump amerikai elnöknek az észak-koreai vezető meghívását. Trump elfogadta Kim meghívását, és várhatóan még május vége előtt létrejöhet kettejük találkozója.
Szuh Hun hétfőn érkezett Tokióba, hogy tájékoztassa a japán vezetőket a dél-koreai küldöttség phenjani tárgyalásairól. Kono Taro japán külügyminiszter a dél-koreai hírszerzés vezetőjével folytatott tárgyalása után úgy fogalmazott, hogy a “csoda születése előtti pillanatnak” lehetnek szemtanúi a Koreai-félszigeten a Szöul által elért diplomáciai áttörésnek köszönhetően. Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előtt a két Korea vezetői a tervek szerint április végén fognak találkozni. Abe Sindzó szintén áprilisban Washingtonba készül, hogy tanácskozzon Trump elnökkel Észak-Koreáról.
(MTI)