Elutasította kedden a helyi kerületi bíróság azt a keresetet, amelyet négy elutasított menedékkérő nyújtott be kérelmük visszautasításának bírósági felülvizsgálatára.
A Kyodo japán hírügynökség híradása szerint a négy szíriai állampolgár 2012-ben érkezett Japánba, és azt állították, hogy hazatérésük esetén üldöztetés várna rájuk, de menedékkérelmüket a japán hatóságok elutasították. Hajasi Tosijuki bíró két férfi esetében úgy ítélte meg: nem állapítható meg, hogy a kormányellenes megmozdulásokkal szembeni kormányzati fellépés érintette őket. A másik két férfi pedig a kereset beadása után elhagyta Japánt.
„Szíriában egyre romlik a helyzet. Nincs más lehetőségünk, mint Japánban maradni” – mondta a döntés után sajtótájékoztatón az egyik szíriai, Dzsudi Juszef, ami a Kyodo szerint arra utal, hogy fellebbezni fog a bírói döntés ellen. Japánban egyre többen próbálnak menedéket kérni, de az igazságügyi minisztérium adatai szerint tavaly 19 628 menedékkérő közül mindössze 20 ember kapott menedéket.
(MTI)