Ragaszkodik a nem Ausztriában élő gyerekek után fizetett családtámogatási járulékok csökkentéséhez az osztrák kormány, még akkor is, ha az esetleg kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után Brüsszellel szemben – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár egy pénteken megjelent interjúban.
„Ha panaszt tesznek emiatt Ausztriával szemben, tudomásul vesszük, de nem fog minket eltéríteni a kijelölt útról” – fogalmazott Kurz az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban.
Hozzátette: „amit teszünk, az teljesen jogos. Erre feltétlen szükség van, mert Ausztria több száz millió eurót utal át családtámogatás címén külföldre, és ez nem igazságos, mert a megélhetési költségek sokkal alacsonyabbak Romániában és más országokban, mint Ausztriában. Úgy lenne méltányos, ha a kifizetéseket az ottani színvonalhoz igazítanánk.”
Az intézkedést Ausztria 2019 januárjától tervezi bevezetni.
Sebastian Kurz a kormány előtt álló legfontosabb feladatok közül kiemelte a társadalombiztosítási rendszer reformját. A kormány igazságosabb rendszert akar kialakítani, amelyben például azok az emberek, akik még nem fizettek soha tb-hozzájárulást - vagyis akik bevándorlóként épp csak megérkeztek Ausztriába -, nem kapnának olyan szintű ellátást, mint olyasvalaki, aki már régóta az országban dolgozik és sokat fizetett be a közös kasszába.
A kormány továbbá már előkészületeket tett a menedékjog szigorítására is annak érdekében, hogy tovább tudják csökkenteni az Ausztriába érkező illegális bevándorlók számát. A cél, hogy a hatóságoknak több lehetőségük legyen megállítani az Ausztriába irányuló illegális bevándorlást, illetve gyorsabban kitoloncolni a már törvénytelenül az országban tartózkodókat. Az osztrák kancellár megjegyezte: Ausztria már most sem olyan vonzó az illegális bevándorlók számára, mint korábban.
(MTI)