Az európai és a dél-amerikai ország normalizálja diplomáciai kapcsolatát három hónappal az után, hogy kölcsönösen nem kívánatos személynek nyilvánították és kiutasították egymás nagyköveteit - adták hírül szerdán a két ország kormányai.
Közös nyilatkozatuk szerint Madrid és Caracas visszaküldi diplomáciai képviselőit “állampolgáraik javára szolgálón, akik között szoros a kapcsolat. A diplomáciai párbeszéd helyreáll egymás kölcsönös tiszteletének és a nemzetközi jog kereteinek megfelelően” – fogalmaztak a közlemény megszövegezői.
Venezuela január 25-én jelentette be, hogy nemkívánatos személynek nyilvánította és kiutasította a caracasi spanyol nagykövetet a spanyol kormány „folyamatos támadásai” és a venezuelai belügyekbe való „rendszeres beavatkozása” miatt. Rá egy napra Spanyolország hasonló lépéssel válaszolt.
A diplomácia konfliktust az okozta, hogy Európai Unió szankciókat hagyott jóvá pár nappal korábban hét venezuelai tisztségviselővel szemben hivatkozva „a demokrácia és a jogállamiság helyzetének veszélyeztetésére”, „az emberi jogok súlyos megsértésére” és „az ellenzéki többségű parlament jogköreinek korlátozására”. Mariano Rajoy spanyol kormányfő az uniós döntést „nagyon is megérdemeltnek” nevezte, míg a venezuelai kormány szerint a szankciók „korlátozó intézkedések”, amelyek ellentétesek a nemzetközi jog legalapvetőbb elveivel, a spanyol kormányt pedig „beavatkozó és gyarmati agresszióval” vádolta.
(MTI)