A szíriai kormányerők csütörtökön ellenőrzésük alá vonták a Damaszkusztól melletti Dumeir települését, miután egy erre vonatkozó megállapodás keretében a lázadókat az ország északi részébe evakuálták.
A fővárostól északkeletre fekvő település lakói az állami Ihbaríja tévécsatorna kamerái előtt rendezett győzelmi parádéval fogadták a kormányerőket. A felvételeken a civilek szíriai zászlókat lengettek, s vállukra emelték Rabie Dibét, az Ihbaríja helyszíni tudósítóját is, hangosan támogatva Bassár el-Aszad szíriai elnököt, miután a várost korábban ellenőrző 5000 felkelő és családtagjaik utolsó csoportja is buszokon távozott Dumeirből.
A Dzsejs al-Iszlám lázadócsoport tagjait az észak-szíriai Dzsarabluszba evakuálják, a kelet-gútai Dúmából elszállított társaikhoz hasonlóan. A szíriai kormányhadsereg szombat este közölte, hogy „teljesen felszabadította” a fővárostól keletre lévő Kelet-Gúta térséget a lázadók uralma alól, és hogy a lázadók utolsó csoportja is elhagyta annak legnagyobb városát, Dúmát.
A szíriai kormánynak eddig már több Damaszkusz környéki területet sikerült fegyveres lázadócsoportoktól visszaszereznie a többi között evakuálási megállapodásokkal, amelyek értelmében szabad elvonulást biztosítanak az ellenzéki milíciák harcosainak és családtagjaiknak.
Az al-Vatan című kormánylap csütörtökön közölte, hogy a szíriai hadsereg két napot adott az Iszlám Állam terrorszervezetnek, hogy távozzon Damaszkusz déli külvárosaiból, különben hadműveletet indít ellene.
Ugyanakkor a kormányerők időközben lőni kezdték a főváros központjából nyolc kilométerre délre fekvő, dzsihadisták ellenőrizte Hadzsar-el-Aszuád külvárosát, illetve a jarmúki palesztin menekülttábort. Számi Dreid helyi ellenzéki aktivista elmondta: arra számítottak, hogy a szélsőségeseket a kelet-szíriai sivatag még mindig dzsihadisták uralta térségeibe evakuálják.
A dzsihadisták 2015 óta ellenőrzésük alatt tartják a Damaszkusz déli részén fekvő jarmúki palesztin menekülttábor nagy részét, illetve Hadzsar-el-Aszuád, Tadamon és Kadam bizonyos területeit, és időről időre támadásokat indítottak onnan a hadsereg őrhelyei ellen.
(MTI)