Legalább 3664 szíriai menekültet lakoltattak ki mondvacsinált indokokkal Libanonban 2016 és 2018 első harmada között – írta jelentésében pénteken a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet, mely az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adataira hivatkozva hozzátette: a szóban forgó 13 településről vallási vagy nemzeti hovatartozásuk miatt kellett távozniuk az érintetteknek.
A HRW 57, a kilakoltatásokban érintett menekülttel készített interjút. Ezekből kiderült, hogy megalapozatlan indokokkal tették utcára őket. A jogvédők által összegyűjtött bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy a szíriaiakat állampolgárságuk miatt részesítették hátrányos megkülönböztetésben. A szervezet szerint a történtek mögött vallási megfontolások is állnak. A 2017 utolsó harmadában egyre gyakoribbá váló kilakoltatások „nem egy átfogó, nemzeti program eredményei, hanem a keresztény politikusok uralta önkormányzatok rögtönzött válaszai” – írja a jelentés.
A HRW azt is kifogásolta, hogy libanoni politikusok rendszeresen a szíriai menekülteket teszik felelőssé országuk gazdasági és társadalmi problémáiért, és ezzel viszályt szítanak a május 6-án esedékes parlamenti választások előtt. A mindössze négymillió lakosú Libanonra hatalmas terheket ró a menekültáradat, amelyet a 2011-ben kezdődött szíriai konfliktus váltott ki. A közel-keleti ország saját közlése szerint csaknem másfél millió szíriai, illetve 31 500 palesztin menekültet fogadott be polgárháborús szomszédjából.
2017 októberében Michel Aun libanoni államfő bejelentette, hogy országa nem képes többé kezelni a menekültek hatalmas számát, és a nemzetközi közösség segítségét kérte, hogy a szíriaiakat hazatelepíthessék országuk biztonságos térségeibe. Szerdán mintegy 500 szíriai menekült indult útnak buszokkal hazájába Libanonból. Ez volt az első alkalom, hogy önként jelentkezőket telepítettek haza a libanoni hatóságok.
(MTI)