Donald Trump amerikai elnök vasárnap igyekezett hűteni a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozóhoz fűzött várakozásokat.
Twitter-bejegyzésében az elnök rámutatott, hogy a csúcstalálkozó eredményességét “majd az idő dönti el”.
„Még hosszú az út addig, hogy le lehessen vonni a következtetést Észak-Koreával kapcsolatban, talán a dolgok megoldódnak, talán nem, majd az idő megmondja” – írta a mikroblogbejegyzésben. Hozzátette: „de azt a munkát, amelyet most én csinálok, már hosszú ideje el kellett volna végezni”.
Donald Trump várhatóan május végén, vagy június elején találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Az Abe Sindzó japán kormányfővel a floridai Mar-a-Lagóban szerdán tartott közös sajtóértekezletén Trump megerősítette, hogy a tárgyalások részleteiről „nagyon magas szinten” folynak egyeztetések, és egyelőre öt helyszínt vizsgálnak a csúcstalálkozó lehetséges helyszíneként.
A Trump elnök által is megerősített sajtóinformációk szerint Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, kijelölt külügyminiszter április elején titokban Phenjanban járt, és személyesen Kim Dzsong Unnal egyeztetett.
Pénteken Észak-Korea bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti nukleáris és rakétakísérleteit. A bejelentést Donald Trump remek hírnek minősítette.
(MTI)