A hétvégi börtönnel vagy közmunkával kombinálható házi felügyeletet a büntetés-végrehajtást felügyelő bíró rendelheti el az öt évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélt, jó magaviseletű rabok estében a minimális büntetési tétel felének letöltése után, ha a terhelt nem visszaeső, és nem valamilyen erőszakos bűncselekményért szabták ki büntetését.

Fotó: Anthony Brown/Alamy
Az elítéltek így büntetésük nagy részét lakóhelyükön tölthetik belügyi alkalmazottak felügyelete alatt. Egy másik változat szerint büntetésüket hét közben lakóhelyükön, szombaton és vasárnap pedig külön erre a célra létesített központokban vagy a börtönben töltenék, egy harmadik változat szerint pedig részben lakóhelyükön, részben közmunkával.
A törvény szenátusi változata szerint a törvény csak a kihirdetése után egy évvel lépett volna hatályba, és a kormánynak másfél évi haladékot adott volna arra, hogy beszerezze a házi őrizet felügyeletéhez szükséges elektronikus mozgáskövető eszközöket. A törvény képviselőházi végső változata azonban már nem teszi kötelezővé az elektronikus bilincs viseletét, azonnal hatályba lép, a kormánynak pedig egy hónapon belül ki kell dolgoznia az alkalmazási rendeletet.
(MTI)