Szíriában egyelőre nem megfelelők a körülmények, a polgárháborús országnak biztonságosabbá kell válnia a menekültek hazatéréséhez - mondta Angela Merkel német kancellár Bejrútban Szaad Haríri libanoni miniszterelnökkel tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján.
„Segíteni szeretnénk megoldásokat találni, hogy a menekültek hazatérhessenek, biztonságosabb körülmények kellenek a visszatérés megvalósításához” – jelentette ki Merkel, miután Harírival egyeztetett a nap folyamán.
A német kancellár további támogatást helyezett kilátásba a menekültáradat gazdasági és politikai kihatásaival küzdő közel-keleti állam számára. „El lehet képzelni, mekkora feladat egy állam számára, amelynek 4,5 millió lakosa van, több mint egymillió menekültet befogadni” – méltatta Merkel a libanoni hatóságok erőfeszítéseit. Hozzátette: Libanon a bonyolult regionális környezetben „példát mutat abból, hogy különböző vallást követő emberek hogyan tudnak békében egymás mellett élni”.
Újságírói kérdésre, hogy Németország hajlandó-e több szíriai menekültet befogadni közvetlenül Libanonból, Merkel így válaszolt: erről nem tárgyaltak Harírivel. Hozzáfűzte: Németország eddig számos szíriai menekültet befogadott, s „úgy véljük, jó indokai vannak annak is, hogy a menekülteket hazájuk közelében fogadják be.” Merkel szerint a német kormány abban látja feladatát, hogy megbízható partner legyen például humanitárius projektek finanszírozásánál.
Jelzésértékű körút
A német kancellár Jordániában tett látogatását követően utazott csütörtök este Libanonba. A dpa német hírügynökség elemzése szerint a két közel-keleti államnak nyújtott támogatás fontos részét képezi a kancellár reformelképzeléseinek az európai migrációs politika újraszabályozására. A szíriai menekültek helyzetének javításával Merkel állítólag elejét akarja venni annak, hogy az emberek Európa felé vegyék az irányt egy jobb élet reményében.
Haríri ugyanakkor kijelentette: kormánya továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy a menekülteknek – biztonságos és méltó módon – , de minél előbb vissza kell térniük. Mint mondta, a migrációs válság meghaladja a libanoni gazdaság teljesítőképességét, viszont nem szabad megfeledkezni az emberiességi szempontokról sem.
Merkel iskolát látogatott
Merkel pénteken Bejrútban egy iskolát látogatott meg, amelyben felváltva a délelőtti órákban libanoni, délutánonként pedig szíriai gyermekeket tanítanak. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egyik szóvivője a látogatáson elmondta: Libanon-szerte 400 ezer menekült gyermek van iskoláskorban, de csak 220 ezren részesülnek oktatásban. Összességében viszont több szíriai gyermek jár iskolába, mint libanoni, ami nagy kihívások elé állítja a helyi oktatási intézményrendszert.
Libanon több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, aki immár az összlakosság mintegy negyedét teszi ki. Bejrút ismételten hangsúlyozta, hogy nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal, amely túlterheli az ország közszolgáltatásainak rendszerét és gazdaságát. Megfigyelők szerint a menekültek hosszú távú jelenléte azért is különösen érzékeny pont Libanon számára, mert sokan attól tartanak, hogy a szunnita muszlim szíriaiak túlzott mértékű beáramlása megváltoztathatja az ország vallási összetételét, különösen a síita muszlimok és a keresztények rovására.
(MTI nyomán)