Az Egyesült Államok elutasította Franciaország kérését, hogy nyújtson mentességet a szankciók alól Iránban működő egyes vállalatainak – mondta el a Le Figaro című konzervatív francia napilapnak Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter pénteken.
Párizs több olyan kulcsfontosságú területet választott ki, ahol mentességet vagy meghosszabbított kivonulási határidőket szeretett volna elérni a francia vállalatok számára. Ilyen az energiaipar, a bankszektor, az autó- és a gyógyszeripar. Francia tisztségviselők kezdettől fogva kételkedtek abban, hogy Washington eleget tesz kérésüknek, ami nélkülözhetetlen lett volna a Total olaj- és gázvállalat egyik több milliárd dolláros iráni projektjéhez, illetve a PSA autógyártó cég helyi működéséhez.
„Éppen most kaptuk meg Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter elutasító válaszát” – árulta el Le Maire a Le Figarónak adott interjújában. A francia pénzügyminiszter szerint Európának gyors választ kell adnia, és meg kell védenie gazdasági szuverenitását. „Európának fel kell szerelkeznie olyan eszközökkel, amelyekkel megvédheti magát a területen kívüli szankciók ellen” – szögezte le.
Washington május elején felmondta a 2015-ben kötött iráni atomalkut, és újra életbe léptette a felfüggesztett büntetőintézkedéseket az iszlám köztársasággal szemben. Benjámin Netanjahu Donald Trump amerikai elnök szankciókkal és nyomásgyakorlással szeretné elérni, hogy Irán új egyezményt kössön, amely nukleáris programján kívül ballisztikus rakétaprogramjának és károsnak tekintett térségbeli tevékenységének is gátat szabna. Izrael az Egyesült Államok egyik fő célja, hogy ellehetetlenítse az Irán gazdasági túlélésének zálogát jelentő olajexportot.
(MTI)