Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken „kategorikusan elutasította” az újabb amerikai oroszellenes szankciókat abban a telefonbeszélgetésben, amelyet amerikai kollégájával, Mike Pompeóval az utóbbi kezdeményezésére folytattak.
Mint a tárgyalásról szóló beszámolóból kiderült, az orosz külügyminiszter a telefonos beszélgetésben hangsúlyozta, hogy „sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia, sem bármely más ország a Salisburyben (a mérgezés helyszínén) történt incidens óta egyetlen olyan tényt sem mutatott be, amely alátámasztotta volna ezeket az állításokat”. A moszkvai külügyminisztérium közleménye szerint Lavrov és Pompeo megállapodtak abban, hogy folytatják a párbeszédet a Moszkva és Washington számára érdeklődésre számot tartó valamennyi kérdésben.
A szerdai washingtoni bejelentés szerint az amerikai kormányzat augusztus 22-én büntetőintézkedéseket vezet be a Szkripal-ügy miatt Oroszországgal szemben. 90 nap múlva az amerikai hatóságok döntést hoznak egy Moszkva elleni második szankciós csomagról is, amennyiben Oroszország nem teljesíti a vele szemben támasztott feltételeket.
Ezek miatt a rubel árfolyama kétéves mélypontra süllyedt, és jelentősen megnőtt az orosz kötvények és részvények eladása. Az egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya márciusi nagy-britanniai megmérgezésével a brit kormány Oroszországot vádolja, ezt azonban Moszkva következetesen tagadja.
(MTI)