Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban.
A hat varjat megtanították arra, hogy szedjék fel a földről a csikkeket és más szemetet, és a jövő héttől kezdenek el dolgozni a nyugat-franciaországi Vendee térségben lévő Puy du Fou történelmi témájú parkban.
Zoom
A park egyik látványossága - persze a varjak mellett
"Nemcsak az volt a célunk, hogy takarítsanak, mivel látogatóink általában ügyelnek a tisztaságra, hanem az is, hogy megmutassuk, a természet maga is megtaníthat minket a környezetünkről való gondoskodásra" - mondta Nicolas de Villiers, a park illetékese az AFP francia hírügynökségnek.
A vetési varjak a varjúfélék családjába tartoznak, csak úgy mint a csóka és a holló és különösen intelligens állatok, a megfelelő körülmények között "képesek az emberrel is kommunikálni és kapcsolatot építeni játékon keresztül" - tette hozzá Villiers.
Egy ízletes madáreledelt tartalmazó doboz segítségével ösztönzik a varjakat arra, hogy takarítsák a parkot, minden alkalommal, amikor elhelyeznek benne csikket vagy valamilyen kicsiny szemetet, kapnak az eleségből.
(MTI)