Terroristákon ütött rajta a jordániai rendőrség szombaton Ammántól északra, az akcióban legalább három rendőrtiszt életét vesztette - közölte Dzsumana Gunejmata jordániai kormányszóvivő.
A terroristákat azzal gyanúsították, hogy ők felelősek azért a támadásért, amely a biztonsági erők egy másik tagjának életét követelte az előző nap. A szélsőségesek Szalt városának egyik lakóépületében barikádozták el magukat, és a hatóságok felszólítására sem adták meg magukat, sőt, rálőttek a rendőrökre. Ezt követően felrobbantották az épületet.
A támadásban többen megsebesültek, köztük civilek - mondta el egy illetékes. A biztonsági erők három szélsőségest őrizetbe vettek.
A razzia előtt a rendőrök olyan információhoz jutottak, hogy a sejt tagjai követték el a biztonsági erők elleni pénteki támadást al-Fuhajsban. Szalt néhány kilométerre fekszik al-Fuhajstól.
A merénylet célpontja egy járőrkocsi volt, amelynek aljára pokolgépet szereltek. Az autó egy zenei fesztivál biztonságáért felelt. A támadásban egy parancsnok és hat járőr vesztette életét. Egyelőre egy csoport sem jelentkezett elkövetőként - közölte a belügyminisztérium.
A jordániai királyság fontos szerepet játszott az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban Szíriában és Irakban. A közel-keleti ország többször vált a szélsőségesek célpontjává az elmúlt időszakban: 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái hét katonával végeztek a szíriai határ közelében.
(MTI)