Törökország növelte a vele szövetséges szíriai "ellenzéki" csoportok felfegyverzését az északnyugati Idlíb tartományban, hogy visszaverhessék az orosz és iráni támogatást élvező kormányerők küszöbönálló offenzíváját – közölték az ellenzékiek szerdán a Reuters hírügynökséggel.
A névtelenséget kérő illetékesek szerint Ankara még több hadianyagot küldött a "felkelőcsoportok" ellenőrizte Idlíb térségébe a szeptember 7-i orosz–iráni–török csúcstalálkozót követően, amelyen nem sikerült megállapodással elhárítani Bassár el-Aszad szíriai elnök erőinek fenyegető offenzíváját.
Törökország, amely már eddig is 3,5 millió szíriai menekültet fogadott be, attól tart, hogy a harcok újabb menekülthullámot indíthatnak el. Recep Tayyip Erdogan török elnök a teheráni csúcstalálkozón humanitárius katasztrófától tartva fegyvernyugvást sürgetett, de iráni és orosz kollégája elutasította a felvetést.
A törökök katonai támogatást ígértek az elhúzódó harcokhoz – mondta a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű, "mérsékeltnek" hazudott "lázadó" ernyőszervezet egyik parancsnoka, aki állítása szerint a napokban a török tisztségviselőkkel tárgyalt erről.
Lőszert és rakétákat küldtek
A fegyverszállítmányokkal mindenekelőtt lőszer és Grad sorozatvetőkhöz használt rakéták érkeztek Idlíbbe. Ez a harci ellátmány és lőszer lehetővé teszi a harcok folytatását azok elhúzódása esetén is, s biztosítani fogja, hogy tartalékaink nem apadnak ki – mondta a "felkelők" parancsnoka. Egy másik katonai vezető hozzáfűzte: lőszereknél nincs szükségük többre ahhoz, hogy hosszabb ideig kitartsanak. Török tisztségviselők egyelőre nem reagáltak ez ügyben megkeresésekre.
A szír kormányerők és orosz szövetségeseik a múlt héten kezdték meg a tartomány bombázását és tüzérségi támadását, pedig a térséget Moszkva, Teherán és Ankara az asztanai folyamat keretében feszültségmentesítési övezetnek jelölték ki. Törökország a megállapodás értelmében tucatnyi megfigyelőpontot alakított ki a tartomány körül, és katonákat vezényelt a térségbe.
Idlíb tartományban mintegy 3 millió civil él. A térség nagy részét a Hajat Tahrír as-Sám nevű iszlamista szövetség ellenőrzi, melynek meghatározó ereje egy olyan fegyveres csoport, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető. Idlíb másik meghatározó fegyveres ereje az augusztus elején megalakult Nemzeti Felszabadítási Front, amelynek soraiban a Szabad Szíriai Hadsereg mellett az Ahrár as-Sám és a Núraddín az-Zinki Brigádok nevű iszlamista szélsőséges csoportosulások is jelen vannak. Nos, ezek volnának a mérsékelt terroristák...
(MTI korrigálva)